ÚJSZÁSZI
PLÉBÁNIA


Templomok:
Szászberek, Kossuth u. 25.
Zagyvarékas, Szabadság tér
Újszász, Szent István tér
HÍREK PROGRAMOK MISEREND KÉPTÁR KÖZÖSSÉGEK KAPCSOLAT
NAPI EVANGÉLIUM
2025. július 9.
szerda

Lukrécia névnap
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testv...

HÍREK


Évközi 19. vasárnap - 2024. augusztus 11.
2024. augusztus 10.

OLVASMÁNY: 1Kir 19,4-8: Illés azzal szembesül, hogy a próféta hűségének jutalma az, hogy az életére törnek, menekülnie kell. Lelkesen hirdette az igazságot és a hazugság látszik felülkerekedni. Azonban megérti Illés, ha dicsőség és hírnév lenne a próféta jutalma, akkor azt saját magának igyekezne megszerezni és kevésbé szolgálná a mennyek Istenét. Szívesebben megadják az emberek a dicsőítést a prófétának, mint az általa képviselt Istennek. Az emberek többsége nem akar annyira előre látni, mint a próféta vagy az Egyház. Gyakran elhiszik, hogy a kevés és hiányos felkészülés elegendő ahhoz, hogy átlötyögjék az életet. Illésnek bőségesen kell étkeznie ahhoz, hogy legyen ereje az előtte álló hosszú utat megtenni. A keresztény akkor tud végig menni azon az úton, amelyet Isten elvár tőle, ha a nevelés során a „természetes” előkészítést megkapta: jellem-, akarat-, hitnevelésben, emberségről való útmutatásban.

SZENTLECKE: Ef 4,30-5,2: Hogy lehet megszomorítani Istent Szentlelkét? Egyrészt, ha nem vesszük figyelembe őt. Másrészt pedig akkor, ha a keserűséget és a szomorúságot, netán a haragot tápláljuk magunkban, mert nem másokért, hanem csak önmagunkért élünk, egyre nyomasztóbb kielégületlenségben, és semmiről nem tudunk lemondani mások javára. Csak azt keressük, ami nekünk itt és most a legjobb. A távlat nélküli embert zavarja a Szentlélek.

EVANGÉLIUM: Jn 6,41-51: Jézus együtt érzett minden gyengeségünkkel, lehajolt az elesettekhez, megbocsájtott a bűnösnek, (vagyis annak, aki bűnösnek érezte magát), bátorította a kicsinyeket, betegeket, szegényeket. Egy esetben volt kemény és kérlelhetetlen, amikor azokkal találkozott, akik megtévesztették az embereket, akik a hamis vallási élet felé terelték őket. A megátalkodott gőgösökkel Jézus semmilyen együttműködést nem mutatott, sőt rendkívüli haraggal utasította el őket. Szinte egy-két év alatt eltűnik számos helyről több évszázadon át megőrzött keresztény élet, ha olyanok ragadják kezükbe a gyülekezeti élet irányítását, akiknél elmaradt a személyes megtérés, túlhízott a gőgjük, a Mária-tisztelet és az Eucharisztia tisztelet helyett öndicsérettel vannak elfoglalva. Valahol a következő példát hallottam. Ha csak Bunyós Pityut akarnak énekelni, akkor nagyon nagy gondjuk lesz a zeneileg képzett, igényes karvezetővel. Ha valaki meg van győződve a maga esze kifogástalan működésével, akkor őt Jézus már nem taníthatja. Akik nem értik a gyónás mibenlétét, a legsúlyosabb tévedéseiket és eltévelyedéseiket is meg fogják védeni mindenkivel szemben. Jézus megkerülhetetlennek mondja saját magát, ugyanakkor azt is jelzi, csak az jöhet őhozzá, akit vonz az Isten. Kit vonz az Isten? Azt, aki nem maga akarja teremteni saját magának a maga istenkéjét, hanem engedi és igényli, hogy Isten teremtse őt.  Mégpedig folyamatosan. A gőgös ember jellemzője, hogy megállt. Nincs tovább fejlődés, nem tudja felismerni végtelen ostobaságát, életének meddő állapotát.

 

Sántha János: „Idős korban el kell jutni oda, hogy most már nagyon értékessé váltam, és úgy adom át magam Istennek. Kerülni kell azt a kishitűséget, amikor valaki értéktelennek érzi magát, és emiatt zárkózik el az emberek elől. Csak akkor áldozhatom fel magam a társamért, családomért, hazámért, akkor adhatom életemet másokért, akkor ajánlhatom fel Istennek, ha nagyon értékesnek érzem magam. Enélkül az önátadás és önfeláldozás csupán önfeladás.


 

EGYHÁZKÖZSÉGEINK HÍREI

honlap: www/ujszasz.vaciegyhazmegye.hu


MISESZÁNDÉKOK:

ÚJSZÁSZ: augusztus 11. (vasárnap) 9.00: + Pető Zsolt (15. évf.); augusztus 15. (csütörtök) 9.00: Nagyboldogasszony; augusztus 18. (vasárnap) 9.00: (….);

ZAGYVARÉKAS: augusztus 11. (vasárnap) 10.30: + id. Dóra József (10. évf.); augusztus 15. 10.30. Nagyboldogasszony; augusztus 18. (vasárnap) 10.30: (….);

SZÁSZBEREK: augusztus 11. (vasárnap) 18.00: (….)

 

1. Az évközi 19. vasárnapot ünnepeljük. Csütörtökön lesz Nagyboldogasszony ünnepe. (parancsolt főünnep.) Szászberekben szerdán előesti szentmisével ünnepeljük. Újszászon csütörtökön 9 órakor, Zagyvarékason 10.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise.

2. Az újszászi templom búcsúja augusztus 20-án lesz. Este 6 órakor kezdődik a szentmise. Átadásra kerül az idei Orczy Andor-díj is. A búcsúval kapcsolatos ismertető és a program külön lapon, illetve a honlapon a program menüben megtalálható. A feloszlatott képviselőtestület helyett egy évig gondnokság működik: Tóth Gábor, Major Ádám, Dóra József. A gondnokság a plébános tanácsadó testülete, illetve az egyházközségi tanács felállásáig bizonyos esetekben a javaslat tételi és az egyetértési jogokat gyakorolja.

3. A búcsú elnyeréséhez kegyelmi előkészületek szükségesek. Gyóntatás a szombati és a vasárnapi szentmise előtt lesz. Augusztus 20-án a szentmise előtt ¼ 6-tól ¾ 6-ig szentségimádás lesz.

4. Az énekkari próba ezen a héten csütörtökön lesz 18 órakor a plébánián.

5. Közeledik a tanév kezdése. Mivel a családok nem hozzák a gyerekeket a szentmisére (Nyáron a három településen talán kétszer láttam egy-egy gyereket a „kötelező” vasárnapi szentmiséken. A kötelező jelző arra vonatkozik, hogy kötelező nem elveszíteni a keresztségben kapott küldetésünket, mert ellenkező esetben először az értékes céljainkat, aztán a családunk történelmi értékeit veszítjük el, majd elveszejtjük a hazánkat is. Csak a személyes és elkötelezett istenkapcsolat segíthet hozzá minket ahhoz a távlatos látásmódhoz, amelyre szükségünk van, hogy folyamatosan előremutató legyen az életünk. Istenkapcsolat nélkül az ember vegetatív élőlénnyé válik. Soha nem gondolta azt az emberiség, hogy Istent semmibe véve is lehet gyermeket nevelni. Az új tanévben előrébb kell lépnünk a „gyermekbarát” szentmisék ügyében. A tanévnyitó szentmisén fejezzük ki, hogy fontos nekünk a templomban a gyermek. Két hétig tanszerekre gyűjtünk, amelyet ajándékképpen megkapnak a gyerekek a Veni Sancte szentmisén, a „táskaszentelést” követően.

 

G. K. Chesterton: Alapvetően kétféle ember létezik. Az egyik távlatosan lát, s figyel arra, hogy fennmaradjon a közösség életképessége, hogy biztosítva legyen a benne élők értékes láncolata. Ezért kész önként korlátozni pillanatnyi kívánságait, vágyait. Ezzel szemben a másik fajta ember nem lát túl önmagán, csak a saját rövidtávú javát látja és érzékeli. Nincs értékes távlata. Az istentelen önző, a keresztény nagylelkű. (Valaki mondta: aki azonnal reagál, az a kommunista, aki előtte képes háromig elszámolni, az az intelligens, aki tízig is el tud számolni, mielőtt véleményt formálna, az a keresztény.)

BEMUTATKOZÁS
Az Újszászi Római Katolikus Egyházközség a Váci Egyházmegye Püspökségéhez tartozik
TEMPLOMOK

IMA, HITTAN, LELKISÉG
Hitünk megnyilatkozásai
ANYAKÖNYVI HÍREK
Keresztelés, házasságkötés, temetés