OLVASMÁNY: ApCsel 10,25-48: A húsvétot követő ötven napban az Apostolok Cselekedeteiből a megszülető és szépen fejlődő Egyház történetét olvashatjuk. Úgy is mondhatjuk, hogy a Szentlélek csodálatos működését ismerhetjük meg. Ebben az ötven napban az evangéliumok előbb a feltámadt Jézussal való találkozásokat mutatják be, majd visszatérnek az utolsó vacsorán elhangzottak megismétlésére. Segítve bennünket, hogy egyben lássuk az összefüggéseket, és jól reflektáljunk például az idei húsvétkor átélt lelki tapasztalatokra. Megvan-e még a húsvét újjászülettető kegyelmi ereje az életünkben? Történt valamiféle találkozás a feltámadott Jézussal?
SZENTLECKE: 1Jn 4,7-10: Ebben az ötven napban rendre Szent János első leveléből vesszük a szentleckét. Őt Jézus szeretete fokozatosan alakította át a mennydörgés fiából azzá a tanítvánnyá, akit a legtöbbször idézünk, ha a szeretetről szépet és igazat akarunk mondani. Isten szeretete minket is fokozatosan alakít át helyesen látó és cselekvő, igaz életet élő emberré. Annyi a feladatunk, hogy benne maradjunk ebben a szeretetben. Gyakran arra hivatkozunk, azért mérsékelt a szeretetünk, mert megsértettek, nem adtak igazat, nem az történt, amit az egyetlen jónak tartottam. Ilyenkor, bizony az Isten vonzáskörén kívül vagyunk, nem vele egyeztetünk, és az egyik rossz döntést hozzuk a másik után.
EVANGÉLIUM: Jn 15,9-17: Sokan azért nem nyitnak Jézus felé, mert attól tartanak, hogy ő valami nagyon fontost elvesz tőlük, vagy valami nagyon fontos dologban korlátokat állít. Igaz, hogy Jézus ma parancsokról beszél, de ezek nem azonosak a farizeusi törvényekkel, és ezekhez a parancsokhoz örömet társít, mégpedig a legteljesebb örömet. Így viszont már izgalmassá válik Jézus, megér egy kis újragondolást. Tényleg az jó nekem, ha óvatos távolságot veszek tőle? Jézusnál van a legtökéletesebb prevenció. Rá hallgatva nem siklik ki az életünk. Ám nála van a legjobb diagnózis, ha a lelki gondjaink okát kutatjuk. S ami a legfontosabb nála van az egyetlen valódi és teljes rehabilitáció. Jézusnak egyetlen törvénye van: Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, és ahogy én bemutattam nektek a szeretet gyógyító, életfakasztó erejét. Ebből arra következtetnek sokan, hogy voltaképpen nem is kell templomba menni, elegendő Istennek a távszeretet. Magamba zárkózva még akár azzal a gondolattal is eljátszhatom, hogy szeretem az embereket. Így legalább nem kerül semmibe. Azonban csak a templomban születhet az az Egyház, amely nélkül nem érem el a szeretet végső mértékét, azt, amire leginkább szükségem van. Az úgynevezett „templomba járók” feladata, bábáskodást vállalni az Egyház folyamatos születése mellett, jelesen, a befogadó, vonzó plébániai szeretetközösség létrejöttéért. Az Egyház pedig nem alkalmi szolgáltató, hanem Krisztus titokzatos teste. Ha nem az, akkor nem Egyház. S jön az újabb kérdés. Biztos, hogy elegendő a formális kereszténység ahhoz, hogy a Jézus megkívánta gyümölcsöket hozzuk? Bizony nem. Seregély érsek mondta egy alkalommal: Sokkal több potenciális keresztény van a templomon kívül, mint belül. S amíg a belül lévők meg nem térnek, nincs hová megérkezniük a most még távol lévőknek. Egyetlen útja-módja van, hogy az isteni áldás visszatérjen és kiáradjon a templomból, ha az ott lévők megtérnek. Nem igényekkel és elvárásokkal érkeznek, hanem Istenre nyitott, imádságos lélekkel. Ez nem megy emberi erőből, ezt a kegyelem hozza létre. Imádkozzunk érte.
Anyák napjára: Kosztolányi Dezső így ír arról, hogy miért szeretett volna már korán iskolába járni és írni tanulni: És akkor írnék, mindig-mindig írnék, * Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal; * Arany imát írnék az én anyámnak. * Arany tüzet, arany szót, mint a hajnal. * És el nem únnám, egyre-egyre írnék * Egy vén toronyban szűnes-szűntelen, * oly boldog lennék, Istenem, de boldog, * kiszínezném vele az életem. |
