OLVASMÁNY: MTörv 4,32-40: Ábrahám népe, az ószövetségi nép tisztában volt kiválasztottságával. Azonban azt nehezen értették meg, hogy a kiválasztottság komoly küldetéssel jár: úgy élni meg a teremtő Istennel való kapcsolatot, hogy az követendő minta legyen a világ népei számára. Izrael büszke volt kiválasztottságára és elhatárolódott a többi nemzettől. Mi, keresztények ezt nem tehetjük. Keresztény létünk igaz voltát az igazolja, hogy miképpen vonzunk másokat a plébániai közösségbe. Nem véletlen, hogy Jézus testileg azon népből származott, amely tévesen élte meg kiválasztottságát; talán azért, hogy helyre hozza mulasztásukat. Kétségtelenül kiválasztottak vagyunk. S ez nem a mi érdemünk, hanem kizárólag Isten szabad döntése. Nem kitalált mesékkel hozakodunk elő, mint a görögök, írta Szent Péter. Istent csak egyféleképpen ismerhetjük meg, és pedig úgy, ahogy Jézus bemutatta nekünk. Jézus nem ismeretelméleti kurzusokat tartott, hanem megjelenítette közöttünk Isten irántunk való szeretetét. Ezt kell átvennünk és tovább adnunk. Ezen múlik, hogy sokáig élünk-e és főleg jól élünk-e ezen a földön. Mindenki akkor tér meg, amikor Isten természetfeletti szeretete megérinti őt. A keresztények felé ezt az Evangélium Jézusa, majd a személyesen átélt Jézus-kapcsolat közvetíti. Mózes a törvények pontos betartásától tette függővé az igaz emberi életet. Jézus pedig attól, hogy miképpen válaszolunk Isten szeretetére.
SZENTLECKE: Róm 8,14-17: Az istengyermeki lét emelkedettségét nem tudjuk saját elhatározásunkból élni, hanem csakis a Szentlélek befogadását követően. A Szentlélek befogadását megnehezíti, ha nekünk már sziklaszilárd elképzeléseink vannak a dolgok helyes és helytelen menetéről. Megnehezíti, ha nem tartunk bűnbánatot. A Szentlélek jelenlétének biztos jele, ha túllátunk a kudarcokon és a megpróbáltatásokon, ha képesek vagyunk kiengesztelődni, ha a testvéri közösség javára cselekszünk. A velünk lévő Szentlélek biztos jele, ha bölcsen és megfontoltan beszélünk, ha békességet és nem feszültséget keltünk, ha az Egyház javára van az, amit mondunk és teszünk.
EVANGÉLIUM: Mt 28,16-20: Jézus missziós parancsát és visszatérését a mennybe a három szinoptikus evangélista írja le. Ebből is látszik, hogy tudtak egymásról és közös forrásokat is használtak. Az Apostolok Cselekedete a mennybemenetel leírásával kezdődik. Itt a hangsúly a Szentlélek eljövetelén és az ő hatásainak a megtapasztalásán van. János evangéliuma Péter sorsának a megjövendölésével zárul. Valamennyi említett szentírási könyvben érződik valami várakozásteljes bizonytalanság. Valaki még nagyon hiányzik. S ez a valaki a Szentlélek. Vele lesz teljes az Atya Krisztusban megvalósuló műve. Vele lesz teljes a Szentháromság, és a Szentháromság ünnepével kezdődik a húsvétot követő évközi idő. Az az idő, amikor arról vizsgázunk, hogy miképpen éltük át a csodálatos Jézus-eseményeket és azok miképpen formáltak megújult emberré minket. Az elfáradt, hittagadó nyugati keresztény világ nagyon beteg. Nem a kegyelem, hanem a bűn formál sokakat. Dermesztő az istentelen világ táplálta közérzet. Mutatja, hogy a szülők hogyan nevelték azt a generációt, amelyre, mint a jövő zálogára tekintünk. A jelentősen megfogyatkozott keresztény közösségek küldetése, hogy miközben a világban elhatalmasodik a bűn, közöttük áradjon túl a kegyelem. Nem a tömeg ereje tesz nagy dolgokat, hanem a Szentlélek, aki jelen tud lenni a világban azok által, akik átadják magukat neki. A Szentlélek megtapasztalhatóvá és érzékelhetővé teszi Jézust, aki az Atya felé nyitja meg a szívünket. Az Atyaisten szeretetét, Jézus kegyelmét és a Szentlélek megvilágosító, szeretetben és megértésben egyesítő erejét kérjük. |
