OLVASMÁNY: Kiv 24,3-8: Az ószövetségi vallás azért kapott kritikát Jézustól és Szent Páltól, mert Isten és az ember közé beállt a törvény. A törvénytiszteletre és nem az istentiszteletre helyeződött a hangsúly. Jézus azonban nem szünteti meg a törvényt, sőt azt mondja, igen kicsiny lesz a mennyek országában az a tanító és az a szülő, aki elhagy belőle akár csak egy vesszőcskét is. Az Egyháznak és a keresztény életnek is vannak törvényei. Minden közösséget a törvény és a szeretet tart össze. De nem maga a közösség a cél, hanem az, ahogy és amit cselekszik. A kereszténység nem arról szól, hogy miképpen tudok a lehető legkényelmesebben, otthon karosszékben ülve, TV-misét nézve pihenni, hanem arról, hogy milyen áldozatot hozok az Egyházért. Nem a magam kényelmét és vallási élményét keresve vagyok keresztény, nem a magam törvényeit erőltetve jutok el Istenig, hanem azáltal, ahogy családomat az Egyházhoz kötöm és ahogy az Egyházi közösséget gondozom. A legtöbb esetben a pappal szembeni ellenállásnak az az oka, hogy a maga módján keresztény védi a saját „kereszténységét” egy igazabb és teljesebb kihívástól, amelyben nagyobb szerepet kap a törvény és a szeretet. A legtöbbször a pappal szembeni ellenállás az Egyház törvényeivel és az Evangélium életre váltásával szembeni ellenállást tükrözi.
SZENTLECKE: Zsid 9,11-15: Jézus meghív bennünket abba az őáltala megnyitott sátorba, amely itt a földön adatik nekünk, de túlmutat a földi léten, nem ebből a világból való. Nehéz nem észre venni, hogy Jézus, az örök főpap az Egyházról beszél. Az Egyház nem egyéni vallásoskodókból tevődik össze, hanem keresztény családokból és keresztény közösségekből kapcsolódik egybe. Így válik olyan „sátorrá” a világban, amelyben minden áldás jelen van. Ferenc pápa egyik beszédében meglepőt mondott. Az üdvösségtörténelem első időszaka az ószövetség, a második az újszövetség, a harmadik az Egyház. Az ószövetség az újszövetséghez vezetett bennünket, az újszövetség (az Evangélium) pedig az Egyházba, amely az Istennel való bensőséges találkozásnak és az egész emberi nem egységének a záloga. Azért vagyunk katolikusok, mert ránk bízatott az Egyház megjelenítése és gondozása. Ha valamelyik katolikus nem hoz áldozatot az Egyházért, megszűnik kereszténynek lenni. Hívő lesz a maga módján és visszasüllyed az ősemberkori „jaj, istenem, segíts meg engem” kezdetleges vallásba.
EVANGÉLIUM: Mk 14,12-26: Jézus a zsidó népbe született bele, hogy kijavítsa az ő eltévelyedésüket. A zsidó húsvétot választotta legfőbb ajándékának az átadására, hogy bemutassa az igazi átvonulást a halálból az életbe. Megszüntette az ószövetségi áldozatokat, mert az egyetlen hatékony áldozatot ő maga mutatta be. Már nem áldozati állatok vére a szövetség jele, hanem az ő tulajdon értünk kiontott vére. Megalapította az Egyházat, amely nem halandó emberek együttese, hanem az Ő misztikus testébe belekonszekrálódó, a Szentlélekben újjászülető szentek közössége. A keresztény istentisztelet célja ez a konszekrálódás (beletestesülés), amely a keresztséggel kezdődik, amikor a Szentlelket is megkapjuk. Ha a kultuszt magam köré vagy egy ember köré építem ki, akkor azt jelzem, hogy még nagyon testi ember vagyok. Ha a kultusz középpontjába Jézus kerül, akkor az Egyház tevékenységét végzem, és a természetfeletti kegyelem hatása alá kerülök. A maga kultuszát végző ember sértődékeny, akaratos, bosszúálló, szűklátókörű. Aki az Úr Jézust helyezi a kultusz középpontjába: megbocsájtó, segítőkész, áldozatos, másokért élő. Úrnapján „sátrat” építünk a templom falain kívül. Jelezzük, hogy ez a küldetésünk része. |
