OLVASMÁNY: Ez 17,22-24: A zsidóság büszke volt arra, hogy velük Isten szövetséget kötött, ők Isten választott népe. Aztán ebből minden rossz kialakult, mert a helyzetet maga az ember kezdte értelmezni. Sok probléma adódik, ha magunk akarjuk meghatározni, hogy mit jelent számunkra a keresztény élet. Jézus idejében jelen voltak a farizeusok, akik a maguk értelmezte törvényt Isten elé helyezték. Megjelentek a szaddúceusok, akik a vallási életbe bevitték a társadalmi rangjukat, de mivel ott már jelen voltak a papok, a templomon kívül, a társadalmi életben hivatkoztak arra, hogy ők Ábrahám fiai. Mindkét csoportnak az ártalmas, álszent és hitetlen életére kénytelen volt Jézus folyamatosan rámutatni. Azonban néhány megtérő közülük is érkezett. Aztán ott volt az ítélkező főtanács, ők Jézust le akarták győzni. Meg akarták szüntetni azt a hatást, amelyet Jézus jelenléte okoz. Valamennyi plébániai közösségben jelen vannak ezek a csoportok, ahol nem az Eucharisztia körül épül a közösség. Ezekiel próféta is az igaz vallás lehetőségéről beszél. Isten egy apró hajtást vesz a cédrusfa tetejéről és azt ülteti el a hatalmas fák között. A kicsiny hajtást Isten felneveli, a legjobb gyümölcsöt termi és oltalomra lel mindenki a levelei között és lombja árnyékában.
SZENTLECKE: 2Kor 5,6-10: Igen gyakran kell arra gondolni, hogy ezzel a viselkedésemmel, ezzel a lelkületemmel hogyan állnék meg az Úr ítélőszéke előtt. Szent Ignác napi kétszeri lelkiismeretvizsgálatot tart szükségesnek, hogy Jézus legyen a nevelőnk, és ne a sérült pszichénk hatása alatt cselekedjünk.
EVANGÉLIUM: Mk 4,26-34: Jézus számos példázattal beszélt a mennyek országáról. Ezek a példázatok azt igyekeznek megértetni velünk, hogy mindennél nagyobb érték, rejtetten van közöttünk, nem könnyű rátalálni, nem ember által, hanem Isten által növekszik. Látjuk, mennyire torzul a vallás, és milyen haszon nélkülivé válik, ha erős emberi akarat jelenik meg benne. Álszent farizeusok, a rangjukra és címükre sokat adó szaddúceusok ma is sokan vannak közöttünk. Ez esetben Jézus, amikor a mennyek országáról beszél, olyan magot említ, amelyet az ember vet a földbe. Tehát van felelősségünk: a jó mag elültetése. Konkoly helyett búzát kell ültetnünk, vagy ez esetben mustármagot. Van-e már egy mustármagnyi az Istennek mondott igenünk, vagy csak tőle várunk mindent? Van már egy mustármagnyi áldozatkészségünk Isten mellett, vagy csak magunkra gondolunk? Van már megélt mustármagnyi hitünk, vagy csak ismételgetjük a hitvallás szövegét? Isten az igaz magot neveli fel. Az ördög a haszontalan magot. További felelősségünk tehát, hogy melyik fa növekedését segítjük. Pletykával, ítélkezéssel, hazudozással, álszent szemforgatással az ördög fáját növeljük. Alázattal, bűnbánattal, a Szentlélek által vezetett imaélettel az Isten cédrusát, vagyis az Egyházat. Az Egyházban a legnagyobb bűnnek és a legnagyobb rombolásnak tekinthetjük, ha valaki lejáratja, hitelteleníti azt a papot, aki gyónni, megtérni hív, aki az apostoli egyház hitét őrzi, aki Jézust az Eucharisztiában megjeleníti. Sajnos, létezik az a vallási életbe behozott primitív ösztön, amely semmi mást nem kíván jobban, mint az öntömjénezést. Félre Jézus, jövök én! Ez a fajta csak böjttel és vezekléssel űzhető el, mondja az Úr. A papnak Jézus tanítását kell őriznie, fenntartania és elferdítés nélkül tovább adni. Nem egy civil egyesületté vált csoportot kell működtetnie, hanem mélyebb lelki életre kell ösztönözni a keresztényeket, a keresőknek pedig hiteles eligazítást kell adnia. Sokan azt várják, hogy a pap feladatai között az első helyen legyen az ő nem keresztény életük jóváhagyása, segítse azt a kényelmes vallási életüket, amely már köszönőviszonyban sem áll a kereszténységgel, s amelyből semmilyen morális következtetés sem fakad. Az álkeresztény felfuvalkodott, a krisztus-követő alázatos. |