OLVASMÁNY: Jer 1,4-10: Számos kifogást találunk arra, hogy igazából ne kezdjük el azt az életet, amely egy sokkal teljesebb végkifejletet ígér, mint amiben jelenleg vagyunk. Vallásoskodunk, de inkább csak önáltatásból, miközben zúgolódunk, ítélkezünk, emberi hívságokat követünk, szakadást szorgalmazunk – és valójában semmi közünk sincs Jézushoz. Ezt így látják azok is, akik megismernek minket. Címke rajtunk a kereszténység, de nem példamutató életforma. Sokan még ki akarják élvezni az életet, ragaszkodnak a kedvenc bűneikhez, ezért keresik az indokokat a valódi élet megkezdése ellen. Sokan úgy el vannak telve önmagukkal, hogy Jézus már nem formálhatja őket. Jeremiás is indokokat keresett. Küzdelmesnek gondolta a prófétai életet. Az ifjú nagyobb biztonságra, könnyebb érvényesülésre vágyott. Jónás próféta is menekült a küldetés elől. Sok keresztény úgy kerüli ki az isteni küldetést, hogy ő talál saját magának annál sokkal könnyebbet, olyat, ami „többet hoz neki a konyhára”. A küldetés felismerése és vállalása nélkül nagyon nyugtalanító érzésekkel fogjuk befejezni ezt a földi életet.
SZENTLECKE: 1Pét 1,8-12: Még a Jézussal való személyes találkozásnál is többet ér, ha megértjük miért jött közénk és mit ajándékozott nekünk. Az apostoli igehirdetés nem csupán Jézus személyét akarja bemutatni, hanem azt is közli, hogy ami az ember ősi vágya, az Jézus által megvalósul. S ez egy kiteljesedő, Istenhez felemelkedő élet. Ez az, amire az angyalok is vágyódnak. Úgy tűnik Jézus tanításából, hogy még az angyalok sem érték el azt a boldogságot, amelyből majd velünk együtt fognak részesülni. Minden megtérő arról számol be, hogy a lelkét egyszer csak eltöltötte egy rendkívüli béke, nyugalom és öröm. S ezt ő istentapasztalásnak mondja. Azokat, akik az első generáció után úgy csatlakoztak a keresztényekhez, hogy Jézust már nem láthatták, a keresztény üzenet és annak hiteles képviselete ragadta magával őket. Az istentagadó általában bűnöktől megterhelten az előítéleteinek a zsákutcájában bolyong. A gondolkodást is vállaló agnosztikus azt vallja, hogy sem Isten léte, sem Isten nem léte nem bizonyítható. De ő sajnos, csak azt az életformát gyakorolja, amelyben nem kap helyet Istent. Legalább kísérletképpen a másik bizonytalant is kipróbálhatná.
EVANGÉLIUM: Lk 1,5-17: Jeremiás védelmet kapott az Úrtól, ám küldetése végén vértanúság várt rá. Ugyanezt mondhatjuk Keresztelő Szent Jánosról is. A dilemma megoldása, mint minden esetben, ezúttal is Jézusnál van. Vértanúságával megszerezte az üdvösséget az emberi nemnek. Saját elfogadó, megadó halálunkkal a saját üdvösségünkhöz érkezünk meg. Sokan méltatlankodnak, hogy miért fogy el életük végére az erejük, miért hanyatlanak alá a képességek, miért mutatja a test az elhasználódás jeleit. Azt is észre kell venni, hogy minél inkább az önfegyelem nélküli szórakozásról, a dolce vitaról szólt valakinek az élete, annál zúgolódóbb és annál elkeseredettebb e lehetőségek elmúltával. Sokan Istent csak szabadidőszervezőként tudnák elképzelni. Isten erőt ad – ha kérjük – a hűséges szolgálatra, aztán lehetőséget arra, hogy küzdelem árán szerezzük meg az üdvösséget. Az olimpiai bajnok azt az örömöt, amit a dobogón érez, verejtékes munkával készítette elő és nem bulizással. Ez az egyik gondolat. A másik pedig az anyaméhtől való kiválasztás. A Biblia sok ilyet közöl, elsősorban a prófétákkal kapcsolatban, de valamilyen szinten ez minden ember életében megvan. Isten azzal, hogy életbe hívott bennünket, küldetést is ad. Küldetése van a halva született kisgyermeknek is. Küldetése van a kerekesszékben élőnek is. Ám a küldetése túlmutat az egyéni sorsán. Ha ezt elfogadja, teljes életet él. |
