OLVASMÁNY: Jer 23,1-6: Kiről jövendöl Jeremiás? Talán Jozija királyról, aki hosszú idő után végre jó király volt, és Jeremiásban reményt ébresztett? A próféta tudta, hogy ez átmeneti aranykor, aztán jön az Istentől való elszakadás még nagyobb krízise. Ezért Jeremiás jövendölése túlmutat egy földi király személyén. Nem földi királyt kell várniuk, hanem az Isten küldöttjét, a királyok királyát. A próféták „sikertelenségét” az okozza, hogy az emberek általában nem akarnak teljes megoldást. Átmeneti jóléttel is megelégednek. Az Egyház küldetéséhez nem társulnak. Amikor vallásosok a maguk módján, akkor nem jutnak el az Oltáriszentség valódi tiszteletéig, amely eucharisztikus egységbe forrasztaná a keresztényeket. Ezért van a sok megsértődés, személyes sérelmeken való nyavajgás, csomókeresés a kákán is, mellébeszélés, bosszúálló rágalmazás, egyéni érdemekre való hivatkozás egyes keresztény gyülekezetekben. Ott a vallási életben szórakozást és hangulatot keresnek, a küldetés alázatos átvétele helyett. Saját maguk előtérbe helyezésével háttérbe szorítják Jézust és akadályai lesznek az isteni kegyelem megérkezésének. Jeremiás tágítani szeretné a nép előrelátását, és elgondolkodtatni igyekszik őket, vajon helyesen látják-e azt, amihez oly nagyon ragaszkodnak. Sokszor a formálisan keresztény ember is ragaszkodik ahhoz, ami a legfőbb akadálya annak, hogy hiteles kereszténnyé váljon.
SZENTLECKE: Ef 2,13-18: Pál emlékezteti az efezusi keresztényeket. Amíg Jézust nem ismertétek, távol voltatok az Istentől is. Babonákkal vigasztalódtatok és bálványoktól vártatok segítséget. Most már Krisztus lakjék szívetekben, hogy gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. A pogányok megtérése egyúttal meghívás is Jézus részéről. Akkor mondhatom magam kereszténynek, ha Jézus küldöttjeként értelmezem önmagam. Őt képviselem minden helyzetben. Már nem a testi ösztöneim irányítanak, nem a harag gyermeke vagyok, lelki emberré formálódok. Nem járhat Jézus küldöttségében a sértődékeny, haragtartó, bosszúálló, rosszindulatú ember. Ő visszasüllyed a pogányság állapotába. Van, aki úgy értelmez valamely megbízatást a gyülekezetben, hogy azzal rangot, méltóságot kapott. Nem. Nem. Nem. Amikor vállalta, arra mondott igent, hogy Jézust képviseli mindig és mindenütt. Ez vonatkozik püspökre, papra, kántorra, karitászvezetőre egyházközségi képviselőre, sekrestyésre, ministránsra egyaránt.
EVANGÉLIUM: Mk 6,30-34: Az apostolok visszatértek a missziós küldetésből. Tele volt a szívük élménnyel. Egymás szavába vágva mondták, és valószínűleg elkezdődött volna a dicsekvés meg a saját fontosságuk érzésének öröme. Ekkor Jézus leállította őket és azt mondta, menjünk el egy csendes helyre imádkozni. Ez annyira Jézusi! És annyira előremutató! Mint oly sokszor a keresztény életben, a szándék is elegendőnek bizonyul. Bár az meglenne mindig! A szeretetszolgálat azonban mindenekelőtt van. Olyanok voltak az utánuk siető emberek, mint a pásztor nélküli juhok. Ha a mi plébániánkon nem találkoznak az emberek apostolokkal és Jézussal, akkor mennek mindenki után, aki kolompolni kezd. Milyen sokan Jézushoz nem kötődnek, ezért egy nárcisztikus ügyeskedő, vagy szélhámosan hangoskodó megzavarja őket. Holott az új prófétának annyi morális tartása sincs, mint egy közmunkásnak. Ha Jézus mellett nem lett volna ott az együttműködő tanítványi kör, közel sem tudott volna ennyi eredményt elérni. Ha a tanítványok kivonulnak, bevonulnak, megsértődnek, magukat ajánlgatják, akkor megakadályozzák Jézus átütő hatását. Az ilyen plébánia a kereszténység paródiája lesz. Pedig Jézus nem kér tőlünk megoldhatatlant, csak annyit, hogy ne rejtsük el őt. |
