Ne legyen kétségünk afelől, hogy a halottak sorsáról való gondolkodás összezavarása a Sátán egyik fő tevékenysége. Akik a Sátán médiumait hallgatják és nem a Szentírásnak adnak hitelt, azokat az orruknál fogva tudja vezetni. „Te már odafönt vagy” – közlik a celebek, és bizonygatják, hogy elhunyt társuk maga volt a tökéletesség. De mi ez az odafönn? Hiszen Istenben nem hittek. Ám ezzel a mondattal le is tudtak minden további felelősséget társuk sorsa iránt. S még valami. Azzal, hogy egymást olyan könnyedén „oda föntre” helyezik, súlyos értékrendi és önértékelési krízisükről is vallanak. Csekély teljesítménnyel is nagyot gondolnak magukról. Mások szétszórják a hamvakat, mintegy megszüntetik a sír látványa által fenntartott emlékezést, amely kezdetben sok bűntudattal járna: földi életedben nem álltunk igazán melletted, nem voltál igazából fontos nekünk. (Vagy maga az elhunyt végrendelkezett a hamvai szélnek eresztéséről: Nem akarok köztetek maradni!) De éppen ez a késői bánat, ez a bűntudat késztet bennünket érte felajánlott imákra. Ismét mások hazaviszik az urnát, mondván, te csak a miénk vagy, az örök életedet mi is tudjuk biztosítani, hiszen olyan pertuban vagyunk az Istennel, mint senki. (Egyre gyakrabban előfordul, hogy az idős ember félretette a temetésére a pénzt, kinyilvánította, hogy az Egyház közössége temesse őt, a fiatal hozzátartozók azonban a kérés teljesítése nélkül elteszik a temetésre szánt pénzt, az urnát pedig méltatlan helyen tárolják. Elkerülhetetlenül meg fog érkezni életükbe a súlyos büntetés.) A halottjaink rászorulnak a mi segítségünkre, hiszen haláluk után már semmit sem tehetnek önmagukért. Mi élők, Krisztussal közösségben maradva, az Egyház kegyelmi erejét esdjük halottjaink számára, hiszen az Egyház (Krisztus titokzatos Teste) az a kapu, amelyen át megérkezünk a létteljességbe Istenhez. Ezen a kapun vagy mi megyünk át már földi életünkben, vagy pedig a tisztítóhelyen lévőkhöz maga az Egyház megy és feloldja vétlen (nem végzetes) hiányosságaikat. Van olyan teológiai vélekedés, amely azt mondja, hogy a tisztítóhelyen szembesülünk azzal, hogy mennyivel boldogabb életet éltünk volna mi magunk és a velünk kapcsolatban lévők, ha figyeltünk volna Istenre. Ez az átélt bánat valójában az a szenvedés, amely megtisztítja a lelket. |
