A húsvét széles tömegekben elszakadt már szakrális tartalmától, és üzletvezérelte világi hívság lett. A gyermekek életében – komoly szülői és nagyszülői segédlettel – a hangsúly áttevődött húsvéthétfőre. De miképpen ünnepli hitét erősítő módon a keresztény ember húsvétot? A házassági évforduló egy számvetés is kellene hogy legyen. Hova jutott a házasságunk az elmúlt időszakban? Fejlődő, emelkedő pályán van-e vagy lejtmenetben? Érik vagy elszárad? A gyermek születésnapja is önvizsgálatra kéri a szülőket. Hogyan neveltem? Hogyan nevelem? Segítettem-e úgy az elmúlt évben, hogy igaz, jellemes, boldog emberré fejlődjön? Természetesen már az is pozitív mozzanat a házassági évfordulón és a gyermek születésnapján, ha kimondjuk: Te nagy érték vagy nekem. (Sajnos, sokan ezt a hiteles közlést egy nagy ajándékkal igyekeznek helyettesíteni.) Húsvétkor megkérdezzük magunktól: valóban nagy érték számunkra a húsvét adománya? És miért? Ezen az ünnepen a keresztény ember önvizsgálatot is végez. Vajon hol tart az életem menete? Merre felé haladok? Hogyan bontakozott bennem az emberi valóság? Isten tetszése szerint? Vagy olyan irányt vettem, hogy bujkálni kényszerülök Isten elől? A válasz nem lehet felületes és elkapkodott. Ezért nagyon fontos volt a húsvétra való negyvennapos ráhangolódás. Ha lelkileg felkészületlenül érkezem meg húsvétra, akkor nem fogja megérinteni az életemet. Keresztény módon – azt is mondhatnám, elmélyülten, felelősségteljesen és a megújulás reményében – az ünnepli a húsvétot, aki a vigíliában valóban megújítja a keresztségi fogadalmait. Igaz lélekkel, saját élete vonatkozásában nagy felelősségtudattal és reménnyel. Ősidőktől fogva az Egyház húsvét vigíliájában keresztelt. Jézus feltámadásával a megváltás kegyelme kiáradt a világra. S az Egyház hívatott közvetíteni ezt a kegyelmet. Úgy ünnepeljük megváltottságunkat, hogy mi magunk is életadó módon cselekszünk. Nem csak magunkban, de testvéreinkben is megünnepeljük a keresztség kegyelmét. Mi ez a kegyelem? Isten Jézus által megosztotta velünk örök és boldog életét. S mi ezt nem elhárítjuk magunktól, nem eljátsszuk felelőtlenül, hanem egyre inkább beleöltözünk. Ma ezer és ezer felnőtt fiatal szerte a világban, ebben az órában is boldog örömmel lép a keresztvíz alá. Jézus hívta őket és meghallották ezt a hívást, szívükben visszhangra talált. A jelenlévő keresztények pedig nagy vágyat éreznek arra, hogy a lehető legtisztább érzésekkel ünnepeljék saját keresztségüket, Jézussal való életközösségüket. A húszéves Dzsida Jenő leírta az 1927-es húsvéti élményét.
Dzsida Jenő: Húsvétvárás
Húsvét, húsvét! a kábult emberek
harsogva mennek templomi zászlókkal
tüzes-piros nagyszombat alkonyán.
Templomból kibúg az orgona.
A világ ujjong, kongnak a harangok,
és körmenetre siet az anyám.
Szobám sötétedik, nehéz szívem
s azt gondolom: be jó is lenne már,
ha nem gunnyadnék többé pörlekedve,
szívemnek sánta lába meggyógyulna
s tüzes-piros nagyszombat alkonyán
mehetnék egyszer én is körmenetre.
Sok éve egyszer mentem az uccákon.
Szememből lassan könny hullott az útra,
könnycsepp és bánat, hervadás, halál –
Sok esztendős könnyek száraz nyomában
az életrekelt nagyszombati Krisztus
kicsi szobámba vajon eltalál?
Benyit az ajtón, fénylő lesz az arca,
lelkem fala sugárzón hirdeti,
hogy megbékéltünk, nincsen haragunk.
Künt körmenet lesz, kongnak a harangok,
de mi Krisztussal, a drága Krisztussal
nagyszombat este ketten maradunk. | 
