Nagypénteken a szemünket a keresztre szegezzük. Jézus bemutatta, megvalósította azt az áldozatot, amely az előző napon alapított Egyházat és Eucharisztiát az élet forrásává tette, s ez a forrás húsvétkor fakad fel. Jézus keresztje mintegy mérlegként is előttünk áll. Tőle jobbra és balra is függ a kereszten egy-egy ember. A jobb lator számára az a helyzet, hogy Jézussal találkozott, üdvösségére szolgált. Töredelmes hitvallása abban az utolsó helyzetben megfordította a sorsát. Jézus két dolgot közölt, az egyik az, hogy ő most is a mennyországgal van szoros egységben. A másik közlés pedig az, hogy a tőle jobbra függő embert is a mennyországba emeli. A baloldali lator csak gúnyolódik Jézussal. Talán még van számára egy legutolsó lehetőség, de itt és most úgy tűnik, mindent elveszített. Jézus keresztje számunkra is vízválasztó. Azokat a szavakat hozza elő lelkünkből, amelyeket a jobboldali keresztre feszített mondott, vagy pedig a megátalkodott embert követjük? Jézus nem valamiféle titkos, gnosztikus tudás alapján ítél meg bennünket. Mi, magunk ítéljük meg saját magunkat. Nem a beavatottak kiváltságában reménykedhetünk, hanem csak az számít, hogy milyen gyakorlati következtetésekre jutunk a saját életünk vonatkozásában, amikor rátekintünk Jézus keresztjére. Voltaképpen egész életünkben arra készülünk, hogy halálunk pillanatában azokat a szavakat mondjuk, mint a jobboldali keresztre feszített ember, és semmiféleképpen sem azokat, mint a másik. Vannak karizmatikus ujjongó keresztények, akik Jézus feltámadásának örömében élnek, de nem volt nagypénteki élményük. A vasárnaphoz vezető úton nem találkoztak a péntek kihívásaival és azokkal a felismerésekkel, amelyekhez bűnbánat nélkül nem jutunk el.
Wass Albert: Nagypénteki sirató (részlet)
Majd ahogy az idő telik,
mint aki dolgát jól végezte,
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi üresen marad. |
