Szent II. János Pál pápa vezette be a világegyházba az isteni irgalmasság vasárnapját, és ezzel megváltoztatta a húsvét második vasárnapjának eddigi nevét, vagyis a fehérvasárnapot. A választás tudatos volt. Húsvét az isteni irgalmasság kiáradásának ünnepe, s egy héttel húsvét után az Evangélium Tamás apostol különleges történetét hozza.
OLVASMÁNY: ApCsel 5,12-16: A templom Salamon-csarnoka nem tartozott szorosan a templomtérhez, ahol a szakrális események folytak. Ebben a csarnokban tanított gyakran Jézus és itt gyülekeztek az első keresztények is. Itt történik Ananiás és Szafira esete, akik hamis módon akartak befolyásra szert tenni az első keresztények között. A Szentlélek azonban eltávolította őket. Ezt követően az emberek érezték a közösséghez tartozás súlyát. Tudomásul vették, hogy nem egy profán társulatba lépnek be előnyöket keresve, hanem a szentek közé. Nagy tisztelet övezte a korabeli apostoli egyházat. A templomnak a keleti csarnokát a nők és a pogányok is látogathatták. A leírás szerint Péter olyan benyomást tett az emberekre, mint napjainkban a pápák a Szent Péter téren. Sokan meggyógyultak vagy nagy lelki erőt nyertek. Még a környező városokból is özönlött hozzájuk a nép. Ekkor a zsidók még némi türelemmel viseltetnek a hithirdető tanítványok iránt. Hamarosan azonban István diakónust szigorú ítélet alá vonják, s megszűnik a szabad igehirdetés Jeruzsálemben.
SZENTLECKE: Jel 1,9-13. 17-19: A Jelenések könyve mintegy végig vezeti Szent Jánost (és vele együtt minket is) az utolsó történelmi időszakon, amikor már Jézus feltámadása formálja az emberiség életét. Jézus úgy mutatkozik be Jánosnak, hogy ő az első és az utolsó, a kezdet és a vég, az alfa és az ómega. Ez a meghatározás újból és újból feltűnik. Jézus az ember ősmintája, eredetének magyarázata. Viszont Jézus az ítéletkor is ott áll, vajon mennyit értett meg és mennyit valósított meg az ember az ősmintából. Felismerte és megmutatta az istenképmást, vagy pedig elveszítette?
EVANGÉLIUM: Jn 20,19-31: Szent Tamás apostol történetében az Egyház a tisztánlátás és a helyes érzékelés fontosságáról beszél. Az emmauszi tanítványok nem ismerték fel Jézust, mert látásukban akadályozva voltak. Egészen más messiási képet hordoztak magukban, mint aki a húsvét eseményeiben eléjük állt. Hány és hány ember hoz súlyos döntést anélkül, hogy kérné a tisztánlátás adományát. Ítélkeznek, törésre viszik a kapcsolatokat, megvetéssel fordulnak olyanok felé, akikről semmit sem tudnak. Homályos a látásuk az ember mibenlétével és jövőjével kapcsolatosan, s ahelyett, hogy a homályos látás állapotából kijönnének, önáltató áligazságokat puffogtatnak. Tamás nem volt együtt az apostolokkal, amikor Jézus először megjelent nekik a feltámadása után. Nem látta és nem hallotta a Feltámadottat. A társai tanúskodása kevés volt neki. Hátha hallucináltak? Hány és hány unoka nagyon szereti a nagymamát, de a Jézusról való tanúságtételét nem veszi komolyan. Tamás Jézust nem csupán a látás és a hallás nyomán érzékelte, hanem meg is tapinthatta a sebeit. Jézus nem rejtőzik el előlünk, feltárja magát mindazoknak, akik igaz módon akarják élni az életüket: felebaráti szeretetben és nem hatalmi mániában. Az áldozatos szeretet az embernek az az állapota, amely érzékelhetővé teszti Jézus jelenlétét. Bizonyosságot ad arról, hogy Isten nem valahol ki tudja hol van, hanem közöttünk és velünk van. Ha úgy tetszik Tamás kételkedése jogos volt. Őt is megillette az a bizonyosság, sőt még több is, mint a társait.
EGYHÁZKÖZSÉGEINK HÍREI
MISESZÁNDÉKOK
ÚJSZÁSZ: április 27. (vasárnap) 9.00: Balogh Lászlóné Csomor Julianna (13. évf.); május 3. (szombat) 18.00: + Szaszkó Elek, felesége + Koncsik Marcella és menyük + Dobos Lenke; május 4. (vasárnap) 9.00: + Mucza István és felesége + Bakó Éva, valamint + cs.tagok;
ZAGYVARÉKAS: április 27. (vasárnap) 10.30: (….);
SZÁSZBEREK: április 27. (vasárnap) 18.00: (….);
1. A húsvét utáni második vasárnap, az isteni irgalmasság vasárnapja van. Egyben könyörgő nap is van a jó termésért (búzaszentelő).
2. A héten lesz elsőpéntek, elsőszombat és elsővasárnap. A szokott rend szerint végezzük a szentségimádásokat. Májusban egyébként az esti szentmisék előtt negyed órával a loretói litániát imádkozzuk.
3. Köszönet azoknak, akik a szombati ünnepség előkészítésében és lebonyolításában segédkeztek, és külön köszönet az énekkarnak.
Általában Káin és Ábel óta kétfelé szokták osztani az emberiséget. Vannak, akik Istent imádják és vannak, akik önmagukat. Vannak, akik megadják Istennek a tiszteletet, mások magukat képzelik istennek. Vannak, akik édenkertet akarnak átadni a következő generációknak, míg mások kifosztott sivatagot, s a Marsot ajánlják inkább lakóhelyül az utánuk jövőknek. Vannak, akik csak kenyérrel akarnak élni, s vannak, akik minden Igével is, amely Isten ajkáról fakad és az Evangéliumban jelen van. Ahelyett, hogy folytatnánk a sort, ez utóbbinál álljunk meg ma néhány gondolat erejéig. Akkor fordulhatunk a búzaszentelő hagyományát követve jó termésért Istenhez, ha fontosabbnak tartjuk azt a magot, amelyet Isten vet el lelkünkbe, mint azt, amelyet mi ültetünk a földbe. Az tud áldásos templomi házasságot kötni, aki rendszeresen jelen volt és van a templomban. Az tud Istentől jól kérni, aki folyamatosan beszélget vele. Az tudja levetkezni a gőgöt, aki Jézus kinyújtott kezét nem üti el, hanem elfogadja megrendült örömmel. Szent Ágoston szerint nem az első bűnbeesés a végzetünk, hanem a második, amikor Jézus felénk nyújtott kezét elutasítjuk. Ő minden vasárnapi szentmisében nyújtja felénk a kezét. Csütörtökön kétszer is nagy zápor volt Budapesten. A fiatalok mosolyogva, egymás kezét fogva szaladtak át a gyalogátkelőhelyen. Tudták, hogy ebben az esőben áldás van. Hazafelé a vonatból figyeltem a tájat. Egészen Újszászig látszott az áldás: zöldült, lélegzett a határ. Ideérve szárazságot találtam. Tudom, tudom, a széljárás meg a hidrodinamikai hatások. Összevetettem ezt a nem termékenyülő talajt azzal, hogy húsvétkor alig volt valaki a templomban. Az esőre és az alkalmas időjárásra nincsen befolyásunk, de az áldást csak akkor kérhetjük, ha Istent istennek tekintjük és így állunk szóba vele. A Miatyánkban a mindennapi kenyér egy isteni összefüggésrendszerben jelenik meg. Először nekünk kell termékennyé válni az isteni kegyelem által, hogy termékennyé váljon körülöttünk a világ. Alig van már valaki a templomban, hallom. S te kit hívtál már meg? Kinek mondtad, hogy gyere, imádkozzunk együtt. Én érted is fogok imádkozni. Jézusra mindkettőnknek szüksége van. A piacon a papról beszélsz beteges ösztönökkel vagy Jézusról ragyogó lélekkel? Megtesszük-e, ami rajtunk múlik, hogy a mindennapi kenyér családokat tartson össze, háttérbe szorítsa a drogot és az alkoholt, rendezze az emberi kapcsolatokat, boldogságot építgessünk gyermekeink lelkében? A búzaszentelés arra is alkalom, hogy ne önelégülten éljünk a mának, hanem felelősségteljesen tekintsünk előre. Valaki csodálkozva kérdezte: Maga gyümölcsfát ültet? Mit fog ebből élvezni? Hol van már az a szólás, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni?
Tegnap temettük Ferenc pápát. A világ lélekben kicsire nőtt nagyjai megszólalási kényszerben voltak. Elveszítettük a világ legbátrabb politikusát. Azt veszítjük el, aki helyettünk dolgozott. Azt veszítjük el, akinek az örökségét nem visszük tovább. A nagyapát csak akkor veszítjük el, ha nem éltetjük tovább az örökségét. Ez a pápa kimondta, hogy az Evangélium mindenkié. (És mindenki azt csinál vele, amit akar.) Ferenc nem felfelé nézett az Istenre, hanem lefelé az esendő emberre. (Megy a kettő együtt is, sőt csak úgy megy.) Ferenc pápa azért választotta ezt a nevet, mert Szent Ferenc az állatok és a természet védőszentje volt. Valahol így imádkoztak: Szent Vendel, állatok és barmok védőszentje, könyörögj érettünk… A rendkívüli karizma nem a pápa személyéhez kötődik, hanem a pápasághoz, mint intézményhez. Nem Ferencért imádkoztunk csupán, hanem sokkal inkább a mindenkori pápáért, vagyis az Egyházért. Nem annyire őérte, mint mimagunkért. Búzaszentelő napján nem annyira a földjeink termékenységéért, mint inkább saját lelkünk szárba szökkenéséért imádkozunk. |
