OLVASMÁNY: Iz 66,18-21: Amikor Izajás próféta a messiási korról jövendöl, akkor az Egyházról beszél, mint a mostani szövegben is. (Akik sohasem hallottak rólam, hozzám jönnek és közülük is választok papokat.) Az Egyház ószövetségi allegóriája a bárka. (allegória: megcserélés) Benne marad fenn az idők végéig az élet. Az ószövetségi nép a bárka alatt Ábrahám családját, a kiválasztott népet értette. Akik Isten népéhez tartoznak, Isten különleges kegyelmében élnek. Az újszövetség egyedülálló szimbólumot (képzelettársítást) talál az Egyház lényegének megfogalmazására: Krisztus titokzatos Teste. Ez azonban reálszimbólum, miképpen az Eucharisztia is: mindent felülmúló valósággá válik. A kereszténység nem anyakönyvi bejegyzés, nem genealógiai (leszármazási) közlés, hanem egy átalakulási (megtérési) folyamat, amelyben egyre jobban azonosulunk Krisztussal, életében, halálában és feltámadásában is. Keresztény az, aki Krisztust látja embertársában is, és saját önazonosságát is egyre inkább Krisztus által tudja bemutatni. A kereszténység nem külső forma, hanem belső lényeg.
SZENTLECKE: Zsid 12,5-13: A levél isteni pedagógiát lát abban, hogy próbatételeink vannak. A szülő addig szigorú a gyermekével, amíg az csökönyös. Ha a jószág kezessé válik, már nem használ fenyítő eszközt. Természetesen nem Isten fenyít bennünket, hanem az élet jelzést ad arról, hogy még nem léptem rá úgy igazából az élet útjára. Többet foglalkoztat az anyagi világ, mint a lelki kibontakozás. Ha közvetlenül Isten fenyítene, akkor minden tehetségtelen pojácát, minden önző önimádót azonnal megleckéztetné. Nem. Isten engedi a széles úton mulatni és fesztiválozni az embert, hogy rájöjjön, a mulandóság ünneplése sehová sem vezet. Az ő fenyítése a késleltetett nagy összeomlás. Az okos ember azonban a keskeny út okozta küzdelmeket nem fenyítésként, hanem ösztönzésként éli meg, és egyre több bizonyosságot szerez arról, hogy Isten szeretetében élve jó úton halad.
EVANGÉLIUM: Általában helyesen mondjuk, pontosan idézzük, egyet is értünk vele: keskeny az út, amely az életbe vezet, ám széles az út, amely romlásba. Aztán vagy tétovázunk a keskeny útra rálépni, vagy pedig a széles úton sunnyogva a keskenynek és az igazinak mondjuk azt. Közben sóhajtozunk is: Milyen nehéz megértetnem másokkal, hogy nekem van igazam, milyen nehéz a rossz emberek között élni, de nem adom fel, megyek az úton, amelyen annyi kellemetlenséget okoznak nekem mások, de nem adom fel, kitartok. S egy hatalmas önáltatással, igaz voltom rendíthetetlen tudatában megyek a széles úton, amelyen a felvezetőm maga az ördög. Már akkor tévedek, amikor azt hiszem, hogy magam választok és tudok egyedül is menni az élet széles vagy keskeny útján. A széles úton sodródok, a keskeny úton barátokra lelve, velük együtt haladok. Egyetlen garancia van, hogy az élet útja az, amelyre ráléptem, és nem fogok róla a szakadékba zuhanni, ha látom Jézust és következetesen, kitartóan az ő nyomában járok. Nem az számít végső soron, hogy milyen aszkéta vagyok, mennyit böjtölök és mennyit imádkozom, nem az számít, hogy milyen konokul tudok önfejű lenni, hanem az, hogy látszik-e az életemen Jézus hatása. Gondolkodásmódom, érzelmeim, cselekedeteim tükrözik-e azt, hogy Jézust követem. A széles út szirénhangokkal csábít, Jézus Szent Lelke azonban nyugtalanságot, békétlenséget kelt az emberi lélekben, amíg nem dönt a keskeny út mellett. A gonosz lélek azonban nagyon szórakoztat a széles úton, hogy az ember az utolsó pillanatig ne vegye észre a közeledő semmit. Egyetlen vallás szent könyveiben sincs olyan egyértelmű, gyakorlati útmutatás, mint az Evangéliumban és Szent Pál leveleiben. Szent Pál lélektani (pszichológiai) tudása az összes mai pszichológus fölé emeli őt. Nem azt mondja, hogyan kell jó pillanatnyi közérzetet kialakítani, hanem azt, hogyan kell megújulni személyiségünk teljes vonatkozásában, hogy ne csupán földi, de mennyei, ne csupán testi, de lelki emberek is legyünk.
Egyházközségeink hírei
MISESZÁNDÉKOK
ÚJSZÁSZ: augusztus 24. (vasárnap) 9.00: (….);
ZAGYVARÉKAS: augusztus 24. 10.30: (….);
SZÁSZBEREK: augusztus 24. 18.00: (….)
1. Az évközi 21. vasárnapot ünnepeljük.
2. Köszönet mindazoknak, akik a Szent István-napi templombúcsúhoz munkájukkal, figyelmességükkel hozzájárultak. Külön köszönet Szalai Editnek és Bakóné Mártának, valamint az Önkormányzat közmunkásainak.
3. A héten, csütörtökön lesz Szent Ágostonnak, szerdán pedig az édesanyjának, Szent Mónikának az emléknapja. Egyre népszerűbb a Szent Mónika közösség, melyben az édesanyák és a nagymamák gyermekeik, unokáik megtéréséért imádkoznak.
4. Két hét múlva, szeptember 7-én lesz templomainkban a Veni Sancte szentmise. Azok a családok, ahol hittanos gyermek van, e szentmisén elköteleződnek a hitélet mellett, és átgondolják, mit kell tenni, hogy a hittan ne kárára, hanem testi, lelki, szellemi javára váljon a gyermeknek.
5. A búcsúi szentmisében és a kézbe adott levélben az Alpha Kurzussal kapcsolatos terveket ismertettem. Szeptember 19-én, vasárnap lesz az első ismerkedő összejövetel a plébániám 14.30-tól 17 óráig. Bármilyen korosztályú felnőttek jöhetnek. Az eseményt még három vasárnapon keresztül hirdetjük. Akinek kérdése van, bátran tegye fel.
6. Mivel kevesen élnek azzal a nagy kegyelmi lehetőséggel, amely a szentmise felajánlásokban van, cédulákat helyezünk el a templom bejáratánál, ha „szabad” a következő vasárnapi szentmise. Bárki felírhatja a cédulára, így kérhet miseszándékot akár név nélkül is. Ha születnek kérések, azokat felolvassuk a megjelölt dátumú szentmisén.
7. Szeptember 27-én, szombaton Zagyvarékason az egyházi temetőben 9 órától közösségi munkára várunk mindenkit, aki szeretne hozzájárulni, hogy az áldatlan állapot a temetőben orvoslásra kerüljön. A zagyvarékasi egyházi temetőben egyetlen érvényesen megváltott sír sincsen már. Minden sír bérleménye lejárt. Ettől függetlenül még mintegy két tucat sírt gondoznak a hozzátartozók. Sok panasz érkezik – nem a plébánoshoz, hanem az Önkormányzatra – a temető állapota miatt. A hatvanas években, amikor megnyílt az önkormányzati temető, bezárt az egyházi. Okos döntés volt, mivel a temető árterületen van és magasra értékelt természetvédelmi területté nyilvánították. Sajnos a rendszerváltás évét követően kellő átgondoltság és üzemeltetési szabályzat nélkül mintegy újra megnyitották. Két megoldás körvonalozódik. A temetőt közös összefogással rendbe tesszük és az Egyház átadja a tulajdonjogot az Önkormányzatnak. A másik megoldás – amennyiben az Önkormányzat nem tudja ezt elfogadni – a törvényes üzleti működtetés. Valamennyi egyes sír után, az utolsó temetés évétől számítva évi 1.300 Ft-os sírmegváltás (25 évre 35.000 Ft) befizetése szükséges, és 25 évet számítva síronként 40.000 Ft kommunális díj, valamint 15.000 Ft regisztrációs díj. A befolyt összeget az Egyház teljes egészében a temető gondozására fordítja, amelynek ellenőrzésére felügyelő bizottság állna fel.
Sánta János: A széles útról és a keskeny útról is nehéz visszafordulni. A széles útról azért, mert megszoktuk a kényelmet, a könnyelműséget. A keskeny útról pedig azért, mert megerősödtünk az igényességben. A széles út a szabadság illúzióját adja. Mindenki haladhat a maga módján, nem kell a másikkal törődni, kikerülhetjük egymást. A keskeny úton azonban közel van mindenki az embertársához, figyelembe kell venni a lassabban haladót, a segítségre szorulót.
A Rám-szakadék szurdokos részén egyenként, az előttünk lévőt segítve, jutunk át, s visszafordulni szinte lehetetlen. A széles úton önzés van és szabadságnak vélt tehetségtelenség és felelőtlenség, a keskeny úton figyelmesség és szeretet. A széles út például az Andrássy út az elköteleződés nélküli mindenféle hőzöngő liberális felvonulások számára, a keskeny út a személyes megtérésre ösztönző felismerések útja, melynek végén ráadásul egy szűk kapu is van, a templom és a gyóntatószék bejárata. A tehetségtelenség széles utat és tág kaput talál és sehová sem visz, a tehetség keskeny utat és szűk kaput talál, amely értékes jövő felé halad.
|