OLVASMÁNY: Dán 12, 1-3: Az ószövetségben a Babiloni fogság után keletkezett könyvekben, a Dániel könyvében és a Makkabeusok könyvében jelenik meg az ember feltámadásának és Istenhez való felemelésének a leírása. Lehet, hogy ez késői kornak tűnik, de 400-500 évvel Jézus előtt ezt még egyetlen vallás sem sejtette meg. Általában azt hitték, hogy Isten legfeljebb egy tőle teljesen független alvilágba jelöli ki az emberek helyét holtuk után. Semmi módon nem tudtak arra gondolni, hogy Isten felemeli és magához öleli teremtményeit egy univerzális feltámadás után.
SZENTLECKE: Róm 8,14-23: A tudósok mai ismerete szerint a világegyetem 14 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, létrejött az anyag. A Nap 4-5 milliárd éves, mintegy 3 milliárd éve a Földön létrejött az első élő sejt, a progenitor. 200 millió éve pedig elindult az emberi élet kialakulása. A ma létező egyetlen emberi faj, a homo sapiens mintegy 300 ezer éve jelent meg. Szent Pál nem bonyolódik tudományos okfejtésbe. Viszont azt írja, hogy az egész teremtett világ vajúdik, a születés állapotában van, és végső célja az ember megérkezése az isteni létgazdagságba. Azt kell mondanunk, hogy Szent Pál elsőként utalt az evolúcióra és felülmúlhatatlan lényeglátással fogalmazta meg. Kellermayer Miklós neves sejtkutató szerint súlyos következménye lett annak, hogy a materialista tudósok az evolúció kezdetét semmivel nem tudják indokolni és tagadják, hogy valami határozott cél felé tartana. Emiatt meghatározhatatlan lett az ember. S belefutottunk a legsötétebb áltudományos hipotézisbe, melynek hatása rendkívül kártékony.
EVANGÉLIUM: Jn 14,1-6: Úgy tűnik, hogy Tamás cáfolja Jézus szavait. Tudjátok hova megyek és ismeritek az utat, mondja Jézus. Nem tudjuk hova mész és nem ismerjük az utat, válaszolja Tamás. Igazából mindkettőjüknek igaza van. Jézus azt is mondhatta volna, hogy Tamás, ha még inkább felismernél engem, és helyesebben, elmélyültebben gondolkodnál, akkor teljes reménységgel tekintenél a jövőd felé. Jézus másutt azt mondja az apostoloknak, hogy mindent átadtam nektek, amit rám bízott az Atya. Most már csak rajtatok múlik, hogy mennyire merültök bele ebbe az ismeretbe és milyen mértékben veszitek át tőlem az Atya ajándékait. Igen fontos Jézusnak az a kijelentése, hogy senki sem juthat el az Atyához, csak énáltalam. Ha a jézusi normákat tudatosan elutasítjuk (isten- és emberszeretet), akkor elutasítjuk az Atya rólunk alkotott képét, hogy isten szerinti emberekké váljunk. Akit nem az istenkapcsolat formál, az veszélyes útra lép. Aki nem Jézust követi, az nagyon eltévedhet az ördög által kiépített labirintusban.
Egyházközségeink hírei
MISESZÁNDÉKOK
ÚJSZÁSZ: november 2. (vasárnap) 9.00: Halottak napja; november 8. (szombat) 17.00: + Kanálos Lajos (5. évf.) november 9. (vasárnap) 9.00: Tóth László (1. évf.), élő és + cs.tagok;
ZAGYVARÉKAS: november 2. (vasárnap) 10.30: Halottak napja; november 3. (hétfő) 16.00: + Zsákai Zsolt (1. évf.); november 9. (vasárnap) 10.30: pro populo (templombúcsú);
SZÁSZBEREK: november 2. (vasárnap) 17.00: Halottak napja; november 9. (vasárnap) 17.00: (…)
1. Halottak napja van. Mindenszentek ünnepétől egy héten át imádságos temetőlátogatással és szentmisével búcsút nyerhetünk halottaink számára, azaz segíthetjük őket a tisztítóhelyről kiszabadulni. Jövő vasárnap a Lateráni bazilika felszentelésének ünnepe lesz. Zagyvarékason azonban templombúcsúi szentmisét tartunk. Itt ekkor tartjuk a novemberi diákmisét is.
2. Szerdán lesz Szent Imre herceg ünnepe.
3. Jövő vasárnap, november 9-én lesz a zagyvarékasi Szent Imre-templom búcsúja. Ahogy a név is mutatja, akik szentmisével, imádságos lélekkel és jó elhatározásokkal ünneplik a templomot, búcsút nyerhetnek önmaguk számára. Ez két dolgot jelent. Megszabadulhatnak a feloldozott bűnök visszamaradó hatásától és előre beszámítódik nekik, ha a tisztítóhelyre érkezik a lelkük haláluk után. A búcsú kegyelmi ereje attól függ, hogy milyen a hívő közössége az Egyházzal. (Természetesen a legerősebb a szentségi közösség.) A kiáradó kegyelmi erő ugyanis nem bennünk lakik, hanem az Egyházban.
Az ördög mintegy fókuszba gyűjti a bűnöket és azok mérgező, romboló hatását kiárasztja az emberiségre. A jó angyalok azonban fókuszba gyűjtik a jóságot, az áldozatot és a szentek életét és azt gyógyító, megtisztító erőként árasztják a világra.
|