Gyakran halljuk, hogy nem csupán a pénz inflálódik, de hasonló módon devalválódnak azok a szavak is, amelyek évezredek óta az erkölcsi élet iránytűi voltak. Ilyen a hűség, a bátorság, az egyenes jellem, az önfeláldozás, a szeretet; de elveszítette pozitív jelentését, sőt egyenesen negatív tartalmat kapott az a megjelölés, hogy: szent. A gyermekek és a fiatalok elhárítják maguktól az életszentségre való meghívást. Jézus azt kéri, hogy legyünk tökéletesek, mint a mi Mennyei Atyánk. Ezzel az irányt, a célkitűzést jelöli meg. Szent Pál a megkeresztelteket szenteknek nevezi. A keresztséggel ugyanis olyan indulást és indíttatást kapunk, amely a tökéletesség felé haladás legfőbb záloga. Sánta Ferenc írja: „Ahogy nőttem, úgy butultam, s olyan okos, mint gyermekként, már sohasem voltam”. Így tudjuk eljátszani a nagy esélyt. Megelégszünk sokkal kevesebbel is, mint amit a keresztség ígér. Ha megragadjuk Sánta Ferenc mondatának az igazságát, akkor azt kell látnunk, hogy a nevelés életbevágóan fontos dolog. Hogy a nevelés hiányában hová jutunk, azt korunk egyre drámaibb módon mutatja. Az emberré válás folyamatában évezredeken át mindig kiemelt helyen volt a nevelés. Most degenerált áltudósok azt mondják, hogy az evolúció önmagában elég. Egykor minden a nevelésről szólt. A népmesék, a népdalok, az irodalom, a versek, a hittan, a vallási ünnepek, az egész faluközösség érték- és szokásrendje nevelt. A nagyszülők szent hívatásuknak tekintették a nevelést. S volt mit átadniuk. A család valódi keltető helye volt a jellemnek, a józanságnak, az önfegyelemnek, a lényeglátásnak. A legnemesebb mintákat tudták átadni. A Tízparancsolat és annak megannyi parafrázisa a világ valamennyi civilizációjában évezredek óta emberré nevelte az embert, férfivá a férfit és nővé a nőt.
Talán az emberiség történelmének a legnagyobb drámáját éljük azzal, hogy a nevelés folyamata megszakadt. Szokás hümmögni azon, hogy vidéken a templomok kiürülnek. Az ok keveseket érdekel. Súlyos hiányosságokat követtünk el a nevelés terén. (Érdekes módon manapság a legújabb felkapott szó az edukáció. Úgy emlegetjük, mint az állandóan vesztes meccs után nyilatkozó focista.) A nevelés legfontosabb tételei: Senkinek sem ártani, mindenkinek használni; jobb adni, mint kapni; ne menj el érzéketlenül a segítségre szoruló mellett; tiszteld az időseket; ne kívánd a másét; ma hopp, holnap kopp; legyél nagylelkű és megértő stb. stb. Az ószövetségi Biblia a világ legsikeresebb etika tankönyve. Mostanság bugyuta formában tölti ki a cél nélküli hittanórákat. Az okosan építkező élet helyett az önzés, a harácsolás, a magunk iránti elfogultság, az elismerés utáni hajsza fertőzött meg magánéletet, családot, társadalmat, vallási életet. Jézus a lehető legegyszerűbben megfogalmazta és ránk bízta a fejlődő személyiség, a szeretetteljes családi élet, a virágzó plébániai közösség, a széthúzás nélküli társadalom és a világbéke titkát. Szeretni Istent mindenek felett és szeretni az embertársat, mint önmagunkat. Imádni az Istent és egymást szeretni, írja Ady az egyik leginkább letisztult és legélesebben látó versében (Karácsony). A nevelés egyik legfontosabb kulcsszava a tisztelet. Aki nem tiszteli az Istent, az nem imádkozik hozzá, sőt káromolja. Aki nem tiszteli az embertársát, az hazudik neki, átveri, meglopja, rágalmazza, pletykát terjeszt róla. Aki nem tiszteli saját magát, az itallal, droggal, negatív viselkedéssel, pletykázással, hazudozással járatja le önmagát. Aki nem tiszteli az Istent, nem tiszteli a papját sem. Aki nem tiszteli a papot, nem tiszteli a szentmisét és a templomot sem. Aki nem tiszteli a vallást teljesen kudarcot fog vallani a nevelésben. Eszébe sem fog jutni az életszentség útjára lépni és nem fog ott együtt haladni a gyermekével és az unokájával. A senkinek nem köszönő gyermekek azt jelzik, hogy senkit sem tisztelnek.
Látszólag nagyon könnyű évtizedek jutottak nekünk. Példátlan a történelemben, hogy ilyen hosszú ideig nem volt háború. Mégsem éltünk békében. Széthullottak a családok, végveszélybe került gyermekeinkben az emberi méltóság. Ember embernek farkasa lett, jobban, mint a háborúk idején. Nem az ellenség ürítette ki a templomokat, hanem mi magunk. Nem az ellenség szurkol azért, hogy kevesen legyünk az istentiszteleten, hanem a megsértődött keresztények. Vajon miért? Mert nem akartunk szentek lenni, sőt ellenségünkké válik, aki erre meghív bennünket. Megelégedtünk azzal, hogy néhány medált fabrikáltunk magunknak. Látszólag könnyű, de valójában nagyon nehéz történelmi kort élünk. Akkora munka áll előttünk, mint amit talán a tatárdúlást követően kellett véghez vinnünk. Mi az első lépés? El kell kezdeni nevelni. Elsőként önmagunkat. Ennek első lépése, hogy elkezdjük megérteni, mi is valójában a szentgyónás.
|
