Az ősbűn fogságában lévő embert Jézus az alapoktól akarja és tudja újjáépíteni
Erdő Péter bíboros mondta, hogy az ember természete eredendően sokkal jobb, mint ahogy arra a cselekedeteiből következtethetünk. A karácsonyi történet sokkal több, mint egy hangulatjavító, kedves, szórakoztató ünnep, amelyet mi megszervezünk magunknak. Akiknél mindössze ennyit jelent, azok általában kellemes karácsonyt kívánnak egymásnak. Egyébként az utóbbi években visszatért ez a szöveg, amelyet a szocializmus ránk akart erőltetni. Sőt, sokan ismét karácsonyt sem mondanak, csak kellemes ünnepet kívánnak. Az ok azonban most más, mint ötven évvel ezelőtt. Sajnálatosabb. A vallás nélküli fogyasztói világban lemondtunk a boldogságról és mással helyettesítjük. A boldogság mibenlétével kapcsolatban tanácstalanok vagyunk. A kellemest még csak-csak, úgy ahogy meg tudjuk mi, emberek teremteni, de a boldogság az egészen más. Azt Isten adja, de nem készen, hanem a közreműködésünket kérve. A kellemes embertől jön, a boldogság Istentől. A kellemesre készek vagyunk bármilyen állapotban és sokféle módon megtaláljuk, a boldogságért Istenhez kell mennünk. S Ő elkezd a boldogság állapotának elérésére formálni bennünket. Ennek kiemelt időszaka volt (lett volna) az advent. De sokan ekkor is csak a kellemesben akartak megmaradni. Elég az nekünk. A nagypolitikai figurák, a celebek és az influenszerek úgy félnek az advent valódi tartalmától, mint ördög a tömjénfüsttől. Az angyali üdvözlet, a megtestesülés és a kisgyermekként születő Üdvözítő, vagyis az, hogy Jézus az emberi lét kezdetétől velünk van, arra hívja fel a figyelmünket, hogy Ő az alapoktól épít újjá minket. Az emberi élet minden szakaszában gyógyítani, gazdagítani akar bennünket. Ha valóban megértjük a karácsony természetfeletti ragyogását és szépségét, akkor az alapvetően átalakítja a gondolkodásmódunkat azzal kapcsolatban, hogy miképpen kell életbe hívni és fogadni egy gyermeket, hogy őt miképpen kell nevelni, rávezetni az emberlét tudatos megélésére, hogy miképpen kell felelősséget ébreszteni benne embertársai iránt, hogy miképpen kell a kellemesből kivezetni a boldogság felé. Életünk valamennyi jelentős szakaszában fontos egyéni és közösségi tennivalóink vannak. Ha ezeket elmulasztjuk, sok-sok kínnal pótolhatjuk. Ahogy egy vers is írja:
Dajkálod az élet maradékát,
Mint egykor tette veled jó anyád,
Ám, ha sanyarú volt gyermeksorsod,
Hiányosan kaptál elfogadást,
És Isten felé elzárták az utad,
Azt a maradékot ültesd mélyre,
Öntözgesd a kegyelem vizével,
Hogyha késve, az utolsó órán,
De elkezdődjön a te életed.
Egy jó keresztény mondta egyszer nekem. Miért nem olvasol be atya azoknak, akik csak karácsonykor jönnek templomba. Azt válaszoltam neki: Tudod, hogy milyen nagy esély rejlik számukra ebben az egy alkalomban, ha tényleg Jézushoz jöttek? Bármikor elkezdődhet valami nagy történés közte és Isten között, bármikor megindulhat az élete a tétova karácsonyi embernek. De ne erre számítsunk, hanem törekedjünk az Egyház közösségében, az Egyház tanítványaiként élni, merthogy az okos egész életében tanul. A buta pedig még a mások kárán sem tanul. Vegyük sorra tovább a tennivalóinkat. A vallás nélkül nevelt gyermek, akivel nem tudatosították, hogy ő Isten ajándéka, csak csoda folytán fog elszakadni az életet felemésztő kellemestől, hogy elkezdődjék életében a boldogság felé való tájékozódás. Vajon a hitetlen szülő mit lát a gyermekében? Mire, milyen önismeretre neveli őt? A varsói gettó felszámolásakor egy zsidó anya így kiáltott fel, amikor kisgyermekét elragadta tőle a német katona: „Mit teszel? Nem látod, hogy ez a kis Jézus!?” A katona megzavarodva visszaadta neki a csöppséget. A nevelés következő állomása az embertársak iránti szeretet és felelősségtudat beleszövése a gyermek lelkébe. Úgy állok másokhoz, ahogy ők állnak énhozzám – hallom gyakran. Fogat fogért, szemet szemért. Kapard ki magadnak a gesztenyét, ne legyél mafla. S ezzel a mentalitással egyre mélyebbre visszük az emberiséget. Ezzel a mentalitással érkeznek meg sokan a párválasztáshoz. Persze, hogy a pornográfiánál nem jutnak tovább. Jézus gyógyítani választott ki bennünket. Úgy, hogy először minket gyógyít meg és átadja nekünk az élet titkát. Boldog az, aki másokat szolgál. Kellemessé teszi az életét – talán – öt percre az, aki másokat letapos, kibeszél, kihasznál. Öt percre sem boldog az, aki másokat lekönyökölve törekszik… mondhatnám előre, de ez az előre a pokol mélye.
A Megváltó kisgyermekként érkezett, hogy alapjaitól újjáépítse az életünket. Ha nem állunk ellen a megtérésnek, akkor tudja érvényesíteni csodálatos erejét bennünk. Az idei adventben is volt egy zene, amelyet nem tudtam elengedni és amely nem tudott engem elengedni.
Adolphe Adam: Contiquie de Nöel (Karácsonyi történet) című művében hangzik el:
Ti pillanatnyi hatalmasok,
saját nagyságotokra büszkék,
gőgőtökre onnan a jászolból
feleli az Úr: Hajtsatok fejet
a Megváltó előtt.
Ma azért vagyunk itt, hogy fejet hajtsunk az ég Ura előtt, és elfelejtsük azt, hogy nélküle és vele szemben kell nekünk hatalmasnak lennünk.
Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megálljak,
Felém mért nyújtod nyájasan kezed?
Szívem, mely mindig későn érkezett,
Szelíd gyermek, lásd, lomha, furcsa, bágyadt.
Leomlanék csókolni jászolágyad,
Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet,
De lásd, a mirha s csillag elveszett,
És eltemettem minden drága vágyat.
Álomsereg víg Fáraója voltam,
S szép katonáim zengő csodasorban
Vittem dőrén, amerre örvény tátong.
S most itt vagyok, szelíd szavadra vágyva,
Mert nem maradt más bennem csak a gyáva,
És gúnyolódnám, s ajkam halk imát mond.
Tóth Árpád (Krisztus-képre)
De minden emberi szónál és versnél szebb és igazabb, amit Szent János közöl velünk: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” |
