OLVASMÁNY: 1Kir 3,5-12: Ami Salamonnal történt, megesik elég gyakran az emberekkel. Úgy tartjuk, hogy a meggondolatlan, szórakozó, drogozó ifjúkor után az ember idős korára bölccsé, megfontolttá, megbízhatóvá válik. Azonban az is előfordul, mégpedig nagy számban, hogy a fegyelmezett, tisztességes, lelkes, okos ifjú idős korára lesz ostoba, léha, jellemtelen. Dávid az első lehetőséget példázza, fia, Salamon pedig a másodikat. Pedig milyen reményteljesen indult az ifjú Salamon élete! Ezt mutatja be az olvasmány. Istentől nem sikeres életet kér – mint oly sok szülő a gyermekének –, hanem bölcsességet. S ezt meg is kapja. Bár törvénytelen gyerek volt, Isten megadta neki az esélyt. Idős korára azonban az erkölcstelen élete és a mérhetetlen vagyonának élvezete miatt egyszerre válik pojácává és zsarnokká. Ennek következménye lesz Isten népének egyik nagy tragédiája, az ország ketté szakadása. Természetesen mi azt tartjuk kívánatosnak, ha a tisztességre nevelt, okos ifjú még inkább kibontakoztatja ezeket a képességeit a kora előre haladtával. Csakhogy azt látjuk, Isten különleges kegyelme nélkül vagy annak elvetésével valahol minden élet megbicsaklik. Aki ezzel könnyedén kiegyezik, az a liberális. Aki beleáll a küzdelembe, az a konzervatív. Legalábbis a mai leegyszerűsítő szóhasználat szerint. Mindkettő megteremti a maga irodalmi és politikai műfaját. Hol az egyik, hol a másik kerekedik felül. Napjainkban éppen a helycserét tapasztaljuk.
SZENTLECKE: Róm 8,28-30: A világi életben, mint látjuk, az jut hatalomra, aki kedvez az embereknek és elhiteti velük, hogy ő nagyon jót tud adni. A zsoltáros azonban régtől figyelmeztet: átkozott, aki az emberekbe veti bizalmát. Vagyis szerencsétlenné válik az élete. Mi tehát a megoldás? A római levélben ma elmondja Szent Pál. Az istenszerető nem lesz könnyen megvezethető emberek által, nem hajlik jobbra-balra bizonytalanságában, nem ragad bele hosszan a bűnbe. Az istenszerető sokkal messzebbre lát és sokkal több képessége lesz a túlélésre, illetve az élet megoldására, mint a csak maga eszében bízó embertársának. Szent Pál istenszeretőről beszél, nem istenagitálóról. Élesen elhatárolódik egymástól e két vallásos típus. Az istenszerető az isteni ajándékokból él, az istenagitáló ezek hiánya miatt kesereg. Az egyik él, a másik kesereg, hogy nem él sikeresen. Az egyik alkot és biztat, a másik mindent kifogásol.
EVANGÉLIUM: Mt 13,44-52: Folytatódik Jézus részéről a mennyek országáról szóló beszédsorozat. Azt is megtudjuk, hogy bár Isten mindenki számára elérhetővé tette a mennyet, miért nem találják meg azt sokan. S ami nagyon fájó, a legtöbb eltévedt, kielégületlen, üres tekintetű ember a keresztények között van. Ennek oka a hamis, értéktelen vallásosság. A szelíd, vendégszerető, családját gondozó muszlim hamarabb megtalálja a mennyországot, mint az Egyházat elhagyó keresztény. A mennyek országára, a legnagyobb kincsre azért nem találnak rá sokan, mert mennyiségi eretnekségben élnek. A teljesség helyett megelégednek a teljesség gyorsan elégő szikráival. S ha a teljesség ajándékát embertől várjuk kétségbeesésbe fogunk jutni. Isten nélkül az embernek nem lehet teljességélménye, azért nagyon sokat fog hazudni önmagának. Gyakran halljuk mostanság, hogy a joggal nem lehet célt érni, helyezzük a morált a jog elébe. Ne jogászkodjunk, hanem osszunk igazságot. Csakhogy a jog közmegegyezés és a teljes közösség cselekvését hangolja egybe. A morál mindig szubjektív. A morál mértékét mindenki magához igazítja. A nem istenszerető ember, amikor morált emleget, nem a mennyország (az abszolút igazság) érdekében, hanem saját önző érdekében szól.
EGYHÁZKÖZSÉGEINK HÍREI
SZENTMISESZÁNDÉKOK
ÚJSZÁSZ: július 26. (vasárnap) 9.00: + Ulviczki Sándor (40. évf.), f: Borsos Ilona, + lányuk Klára, + vejeik Antal és György; + Borsos László, f: Kézér Viktória, élő és + cs.tagok; augusztus 1. (szombat) 18.00: + Ádám Sándorné Nagy Márta (7. évf.) és az Ádám cs. + tagjai;
ZAGYVARÉKAS: július 26. (vasárnap) 10.30: + Dóra Ferenc, f: Gál Margit, hősi halált halt fiuk, Béla, + cs.tagok: fiaik, lányaik, menyeik, vejeik, unokáik; + Varga Imre, f: Bíró Margit, + fiuk, Béla, + unokavejük Simon Tibor;
SZÁSZBEREK: július 26. (vasárnap) 18.00: (….)
1. Az évközi 17. vasárnapot ünnepeljük. Ma van a nagyszülők és idősek világnapja. Ferenc pápa 2021-ben vezette be a világegyházba Szent Anna és Joákim emléknapjához kapcsolódóan ezt a gondolatot.
2. Leó pápa azt kéri, hogy a nagyszülők napját az egyházi közösségek kísérjék figyelemmel és valamilyen módon tegyék megfoghatóvá. Ne csupán szép szavak hangozzanak el, de legyen cselekvő odaállás is az idősek mellé, kifejezve a szeretetet. Az emléknapot bevezető Ferenc pápa 2021-ben azt kérte, hogy az anyagiassá váló világnak ne legyenek áldozatai az inaktív idősek, mert a feléjük irányuló megbecsülés visszafordíthatja az materialista, és önző világ terjedését.
3. A szolnoki Jézus Szíve plébánia háromnapos zarándokutat szervez Pozsonyba és környékére, október 1-3 között (csütörtök-péntek-szombat). A teljes költség 170.000 Ft. A jelentkezés és az első részlet (100.000 Ft) befizetése július 29-én lehetséges 17-18 óra között a Szent József templom sekrestyéjében. További információ: 56/412-301
Szent Anna ünnepi miséjében Szent Péter apostol első leveléből vesszük a szentleckét. Hasonlóképpen tanít, mint Szent Pál. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mert ha azok közül többen nem hisznek Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is Isten felé tereli őket. A nők ne a külsőségre helyezzék a hangsúlyt, hanem a belső ékességet és szépséget tartsák fontosabbnak. Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga szelídségében és zavartalan nyugalmában, nem az ékszerek sokasága. A férjek megértően éljenek együtt asszonyaikkal, mint a gyengébb nemmel, adják meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársuknak, hogy a közös imádságuknak ne legyen akadálya.
Az utolsó mondatrész a lényeg. Egyre inkább elfogadott nézet, hogy addig kell fenntartani a házastársi kapcsolatot, amíg az erotikus vonzalom él. A házasság legfőbb lényege és legfőbb megtartó ereje azonban az, ha a férj és a feleség közösen imádkoznak. Nem olyan bonyolult pszichológia ez.
A nagyszülők emléknapján az a vágyunk is megfogalmazódik, hogy a keresztény fiatalok abban is mutassanak példát, és azzal is gyógyítsák a széteső világot, hogy közösen akarnak nagyszülővé válni.
Szent Caesarius: Kedves testvéreim, mivel mindannyian szeretnénk irgalomban részesülni, ezért már itt a földön szerezzük meg magunknak párfogóul az irgalmasságot, hogy a másvilágon majd megmentsen minket. Mert hogyan követelheted magadnak az irgalmasságot Isten részéről, ha te magad, bár megtehetted volna, nem gyakoroltad azt embertársaiddal.
Nagy Szent Vazul: Ó, ember tanulj a földtől és utánozd. Termést hoz, de nem magának, hanem hogy nekünk átadja. Te is hozz termést, amellyel másokat gazdagítasz.
|