OLVASMÁNY: Bölcs 6,12-16: A bölcsesség kegyelmi adomány, az istenkapcsolat gyümölcse. Bölcsesség nélkül az emberre a „ki, mint él, úgy ítél” magatartás vonatkozik. Bölcsesség nélkül az ember gondolkodását elnyomja az önmagával szembeni elfogultság, miközben gerenda akadályozza a látását, szálkát keres mások szemében. Bölcsesség hiányában rengeteg hazugságra kényszerül az ember, s ennek a legártalmasabb formája az önmegvezetés. Végül is: megtérés nélkül nincsen bölcsesség. Ez most is nagyon igazolva látszik. Alig találkozunk nem eszement megnyilatkozással, és nem elfogult mellé beszéléssel a közéletben. Tehetségtelen emberek sorra váltanak le tehetséges, bölcs intézményvezetőket, olyanokat, akik megimádkozták azt, amit a kultúrában megjelenítettek. A Biblia szerint látszólag könnyű megszerezni a bölcsességet. Ott várakozik az ajtó előtt, csak be kell engedni. Ám sok embernél az ajtó zárva marad. Lehatárolja magát az önző, zárt világában, s működteti a saját bölcsességét, ami még az úgynevezett kis embernél is nagy gond, hiszen a következő generáció nevelése van rábízva. Bosco Szent János mondogatta: Nem magunknak lettünk megteremtve, hanem mások számára. A Biblia a bölcsességet Isten szellemével, vagy magával a Szentlélekkel azonosítja. Valaki azt mondta, hogy egyik, másik költő, író, filozófus egy kávéra behívja az ajtaja előtt várakozó bölcsességet, de aztán gyorsan útra is bocsájtja. A szentek családtagként élnek együtt a bölcsességgel.
SZENTLECKE: 1Tesz 4,13-18: A bölcsesség hiányával élő ember elbukik akkor, amikor nagyon nagy szükségünk lenne a bölcsességre, s ez a földi élet méltó lezárása; aminek intő jele, hogy miképpen tudjuk feldolgozni szeretteink elvesztését. Itt nem az első sokkról van szó, hanem a további feldolgozás megakadásáról. Azt szoktuk mondani, normális esetben a közösségben bemutatott gyászmise meghozza a veszteségérzésből a hála felé való elmozdulást. Ez is egy fajta bölcsesség, vagyis Isten jelenléte. Szent Pál mindenütt fontosnak tartja – görög és zsidó közegben egyaránt –, hogy a teremtés részeként mutassa be a földi halált. Ugyanakkor komoly, igényes, saját feladatként jelöli meg az arra való felkészülést. Rod Dreher szerint a nyugati világban a bibliai kereszténységet felváltotta az MTD (moralista terapeutikus deizmus): az élet központi része, hogy boldogok legyünk és szeressük magunkat, és életünk végén Isten megjutalmaz minket a mennyországgal, s ehhez nem kell imaélet, vallás és egyház. Nem tudom, mikor vesszük észre, hogy ez mennyire nem működik. Bölcsesség nélküli nagy-nagy mellébeszélés készíti elő a kínos hoppon maradást.
EVANGÉLIUM: Mt 25,1-13: Olykor még a kereszténységen belül is leszűkítették a szüzesség értelmezését. Az apácák és a szerzetesek, majd később a papok is éljenek cölibátusban, aztán minden rendben van, megvalósult a bibliai szüzesség eszménye. Csakhogy ez nem biológiai, hanem sokkal inkább lelki állapot, ugyanis minden keresztény a szüzességre van meghívva, vagyis lefoglaltak lettek Isten számára. A keresztségben felöltötték a fehér ruhát. A délszláv háborúban is, mint minden mocskos háborúban a leigázás ördögi cselekedete volt nem csupán a foglyok kínzása, de a nők meggyalázása is. A horvátországi és szlovéniai kolostorokban nem elküldték a szerbek által legázolt apácákat, hanem a kolostorban anyaotthont hoztak létre. Apácaként végzik a rend szolgálatát, benne maradtak a liturgikus közösségben, de közben nevelik a gyermeküket is. A példabeszéd szüzeinek a fele voltaképpen nem volt szűz, jóllehet életkoruk miatt biológiailag bizonyára azok voltak. De nem gondozták a mécsest, hagyták, hogy elfogyjon belőle az olaj. S ez a döntő pillanatban következett be. Egyébként minden fejlett civilizáció emelkedetten szemlélte és ünnepelte a fiatalok szüzességben megélt életszakaszát, mert ez nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy felnőtt életükben megvalósítsák majd a lelki szüzesség (hűség, bölcsesség, másokért élés, békességre törekvés, igaz istenkapcsolat) állapotát. A szüzesség mértékét ugyanis a bűntől való elszakadás mértéke adja. Ez az egy mérőszáma van. Ami a jóléti Nyugaton az 1960-as évektől kezdve zajlik, az nem járhat más eredménnyel, mint a nyugati civilizáció összeomlásával, hacsak a katolikusok (nem a keresztények, hanem a katolikusok!) meg nem térnek. Hasonló a helyzet, mint a Római Birodalom összeomlásakor.
EGYHÁZKÖZSÉGEINK HÍREI
SZENTMISESZÁNDÉKOK
ÚJSZÁSZ: november 7. (szombat) 17.00: + Kanálos Lajos (6. évf.); november 8. (vasárnap) 9.00: + Vasas József, Német szülők és lányaik: Erzsébet, Teréz, Bernadett, valamint Adorján Mária és testvére, Anna; november 14. (szombat) 17.00: + Bakó József (15. évf.), + Juhász István (3. évf.) és + cs.tagok;
ZAGYVARÉKAS: november 8. (vasárnap) 10.30: BÚCSÚ, pro populo; november 15. (vasárnap) 10.30: ifj. és id. Fox József, + Gotha Ilona, + Shelmaizer István, + Mühlbauer Jolán, élő és + cs.tagok;
SZÁSZBEREK: november 8. (vasárnap) 17.00: (….)
1. Az évközi 32. vasárnapot ünnepeljük. Ma tartjuk Zagyvarékason a Szent Imre templom búcsúját.
Halottak napjához kapcsolódóan, ha teljesítjük a búcsú elnyerésének a feltételeit, halottaink számára nyerhetünk búcsúi kegyelmet, más esetben, mint például a templom búcsúján, a magunk számára.
2. Jövő vasárnap lesz a szegények világnapja, azt követő vasárnap, amely már Krisztus Király vasárnapja, pedig az országos karitászgyűjtés. Jövő vasárnap kiosztjuk a Szent Erzsébet kenyereket. Annak átvételével mintegy csatlakozunk Szent Erzsébethez a szegények gondozásában (ima, együttérző beszélgetés, konkrét segítség). A jóléti világban nem annyira a tárgyi adomány a fontos, mint inkább az Evangélium iránti nyitottság megszületése melletti bábáskodás. Látjuk, hogy mennyi megsegített ember marad olyan semmirekellő, mint volt. A mindig mindennel való egyetértés nem feltétlenül a szeretet jele.
3. Szeretettel várjuk énekkarunkba a biztos zenei hallással rendelkező fiatalokat és idősebbeket.
Rod Dreher írja a Szent Benedek válaszútján c. könyvében. Az amerikai kereszténység mára már erőtlen és élettelen. Keresztény szociológusok riasztó jeleket látnak a fiataloknál, de az az igazság, hogy őket ilyennek „nevelték”, mégpedig erőtlen és élettelen hitű szülők. Igen kritikusan szól a katolikus iskolák „helytállásáról” is. A fiataloknak van némi elképzelésük a természetfeletti dolgokról, de ez nem zavarja meg őket abban, hogy életük céljaként az egyéni jólétet jelöljék meg, mindennemű közösségi felelősségvállalás nélkül, jóllehet szavak szintjén azt szükségesnek tartanák. (Fogjuk meg és vigyétek.) A kereszténység a következő tételekre redukálódott le, előbb a szülőknél, aztán a gyermekeiknél is:
1. Létezik egy, a világot megteremtő és elrendező Isten, aki figyeli az emberek életét, de nem avatkozik bele, mert nem is kell részt vennie az ember életében.
2. Isten azt akarja, hogy az emberek jók legyenek és kedvesek, mint ahogy azt valamennyi világvallás tanítja.
3. Az élet célja, hogy boldogok legyünk és szeressük saját magunkat.
4. A jó emberek a haláluk után a mennybe jutnak. (Ám mindenki úgy tartja magáról, hogy ő jó ember, s ezt a temetéskor el is mondatják a szertartás végzőjével.)
Szent Ambrus: Jézus elszenvedte a halált, hogy megtörje a bűn hatalmát, és feltámadt, hogy átadhassa a bűntől mentes új természetet. A halál átmenet. Gyakorolnunk kell ezt az átmenetet folyamatosan. A romlottból lépjünk át a romolhatatlanba, a bűnből az erénybe, a halálból az életbe. S akkor befogadja szívünk, hogy a halál a bűnök eltemetése, hogy feltámadhasson az erény és ezáltal az új, immár hibátlan ember. |