NAPI EVANGÉLIUM

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve." Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,1-20

Elmélkedés

A pásztorok példája

Karácsony napján talán egy kicsit mindannyian olyanok vagyunk, mint az egykori betlehemi pásztorok, akiknek fejében ott motoszkál a kérdés: mit kezdjünk azzal, amit az angyalok mondtak? Gondoljunk csak bele: éjszaka, a pusztában egyszer csak megjelenik egy angyal, és azt mondja, hogy megszületett a Megváltó. Ez nem valami fantasy film, nem egy kitalált mese, hanem az első karácsony éjszakája. Akkoriban a pásztorok munkája kemény volt, minden pillanatban ébernek kellett lenniük, mert a nyájat, a rájuk bízott bárányokat sokféle veszedelem fenyegette. A pásztorokat kevés tisztelet övezte, az angyalok mégis nekik jelentik be először a Megváltó születését. Ez nem véletlen. Isten nem a hatalmasokat vagy befolyásosakat keresi először, hanem azokat, akik nyitott szívvel várják jövetelét. Az első emberek, akik meghallják az örömhírt, nem királyok, nem tudósok, nem vallási vezetők, nem befolyásos személyek, hanem pásztorok. Egyszerű, hétköznapi emberek.

És mi a reakciójuk? Nem késlekednek, nem mondják, hogy "jó, majd holnap megnézzük". Inkább egymást biztatják: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket!" ? és már indulnak is. Ők tudták, amit mi sokszor elfelejtünk: ha Isten hív, nem kell mindent érteni, hanem érdemes késlekedés nélkül indulni. Ez az első válasz a karácsonyi örömhírre, az angyali üzenetre: a pásztorok indulnak Isten felé, a jászol felé. Amikor odaérnek Betlehembe, nem egy varázslatos csoda várja őket, hanem egy egészen egyszerű jelenet tárul szemük elé: egy fiatal pár, egy jászol, benne egy újszülött, körülöttük pedig állatok, mert a helyszín egy istálló. A pásztorok, ezek az egyszerű emberek hisznek abban, hogy a jászol szalmáján fekvő gyermek a Megváltó, a világ Ura, bár a szegényes környezet és körülmények láttán aligha gondolna bárki is erre.

Mi talán olykor a rendkívüli dolgokban keressük Istent, miközben ő az egyszerűségben, a hétköznapiban, a csendben van jelen. Például egy gyermek mosolyában. Vagy egy váratlan ölelésben. Olykor egy megbocsátásban. Talán egy kicsiny szobában, ahol valaki végre kimondja, amire a másik személy régóta vár: "jó, hogy létezel, örülök a találkozásnak." Isten jelen van egy csendes pillanatban, amikor két ember kimondja egymásnak: "most minden rendben van köztünk."

A betlehemi pásztorok a hit egyszerűségének és az Istenben való bizalom példái számunkra. Nem kezdtek mérlegelni, hanem "sietve mentek" Betlehembe. Azoknak, akik mindent túlgondolnak és ezerszer megfontolnak, a pásztorok példát mutatnak, hogy Isten útmutatásait kérdések nélkül is bármikor lehet és érdemes követni. Akik pedig mindent halogatnak és késlekednek döntést hozni, kövessék a pásztorok bátorságát és induljanak! Amikor életünket összekuszálják a kétségek, a bizonyítási kényszer és annak vágya, hogy mindent az ellenőrzésünk alatt tartsunk, a pásztorok arra emlékeztetnek minket, hogy az Istenhez vezető út nem bonyolult labirintuson át, hanem a szív egyszerűségén keresztül vezet.

Az evangélium azzal fejeződik be, hogy a pásztorok hazatértek. Hazatértek, de már más emberekként. Többé már nem a Messiást váró emberek, hanem a Megváltót felismerő emberek. Karácsony után is visszatérünk a mindennapokba, de ha valóban találkoztunk Krisztussal, akkor bennünk is valami megváltozik. Isten jelenléte alakítsa át a szívünket!

Imádság

Uram, ma éjjel én is útra keltem. A sötétből, a pusztaságból jövök, mint a pásztorok, akik csak egy hangot hallottak és elindultak. Köszönöm, hogy nem kell tökéletesnek lennem, csak nyitottnak. Mutasd meg magad ott, ahol nem is számítok rád, a hétköznapiban, a csendben, a másik emberben. Adj nekem szívet, ami befogad téged! Adj lábat, ami elindul feléd! Adj ajkat, ami nem hallgat, ha rólad van szó! Szüless meg bennem, megváltó Jézus!